 | |  |
|
| Versenyek, találkozók, egyéb |
| Hozzászólni csak bejelentkezés után lehet. |
|
|
|
|
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: Ancsa (5863)
"Ugyebár"
Erről az utolsó szóról jut eszembe:
Pegazus tizedmagával jött a világra. Egyértelműen versenyvonalú, tudatos párosítás következménye volt az alom.
Elmentünk, kiválasztottuk Babust, kifizettük, elhoztuk.
Felneveltük, felkészítettük, pénzt, időt, fáradtságot nem kímélve vittük pályákra, versenyekre. Megismerte egész Európa. Vele együtt a Dévaj nevet is.
A másik kilenc tesóból is került pályára néhány. Még csak közelítő eredményt sem értek el.
Ebben az esetben szerintem gratuláció nekünk jár, a tenyésztőnek maximum köszönet, hogy eladta nekünk Pegazust.
Az egy más kérdés, hogy a tenyésztő felől köszönet és gratuláció egyaránt járna nekünk, hogy minden idők legeredményesebb magyar tenyésztésű agarát (nem csak whippet) neveltük ki Babus személyében.
De még egyszer: miért is kellene gratulálni a tenyésztőnek?
Valvekens úr gondolt egyet, összehozott egy párosítást. Ebből a párosításból született hat whippet. Ebből a párosításból három kan rendszeresen FCI-bajnokságok döntőse.
Itt UGYEBÁR teljesen érthető a gratuláció úgy a tulajdonosok, mint a tenyésztő felé.
Ezt lehet másképp gondolni, sokféleképpen értelmezni, én így látom, így hiszem.
Nem azért írtam, hogy kötözködjek, csak ez az "ugyebár" ezeket a gondolatokat hozta elő belőlem.
Nem szeretném Csigusz érdemeit kisebbíteni, tévedés ne legyen.
Ha egy tenyésztő lehoz egy almot előre elhatározot szándékkal (show, pálya, coursing), tudatos szülőválasztással és az alom legalább 50%-a beváltja a hozzájuk fűzött reményeket, kalapot kell emelni előtte.
Addig is én gratulálok Emesének, Dinamitnak. Csigusz pedig szerencsés, hogy ilyen helyre került két általa tenyésztett whippet.
Ugyebár
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Igérem több képet nem teszek fel ( hacsak nem találok valami nagyon édeset )
Mindenki ( persze Asterix is ) a nyuszit nézi!!! 
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Ez egy jó kép
Itt aztán az "Emesecsalád" rajta van
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Előzmény: Sir Winston (5882)
A pályaversenyről
Itt látszik, hogy tárcsával, zsinórral húzzák a nyuszit
Kicsit sötét lett, mire a döntőre sor került, nem baj, a kutyák szeme világított
A "boxok"
(A képeket Emesétől lopiztam )
"Európában a legritkábban előforduló nyúlhúzási rendszer a sines (Winkler).
Sokkal több helyen alkalmazzák a felsőpályás vagy a zsinóros-tárcsás megoldást.
Belgiumban, Hollandiában, Csehországban a legtöbb pályán nincs videós időmérés. A befutási sorrend dönt a továbbjutásról."
Köszönöm, újra tanultam valamit!
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Pepita nyuszivadászatra várva:
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Ámulok és bámulok. És egy kicsit irigyellek is, hogy ilyen ügyesek vagytok.
Tiszta szívből gratulálok mindenkinek, aki ilyen szinten fel tudja készíteni a kutyáját és ilyen csodás eredményeket tud elérni.  
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Előzmény: hannibal (5853)
Én nem így látom!
Semmi másról nincs szó, mint az eredmények hajszolása minden áron.
Ez több tőröl fakad:
1. Az "átkos" rendszerben, ha valakinek eredményes volt az agara, kimehetett "nyugatra" versenyezni. Kapott útlevelet, vízumot, képviselhette hazánkat. De ott már nem a verseny volt a lényeg, hanem az, hogy ő kijutott és vehetett faszappant. Ezért a lehetőségért bárki keresztbe tett a másiknak. Ez berögzült az agyakba, beivódott a zsigerekbe.
2. Néhány embernek megélhetési kérdés, hogy almokat hozzon le, a kölyköket el tudja adni. Ehhez sikeresnek kell lenni. Ha ez nem megy, a többieket kell gátolni, nehogy sikeresebbek legyenek. Villanyszámlát, gyerek iskoláztatását, trombitaórákat valamiből ki kell fizetni. Ez a réteg bármit megtesz azért, hogy elnyomja a többi agarast, mások ne lehessenek eredményesek.
3. Vannak, akik egyszerűen gyűlölik, ha más sikeres. Ez gyakori szemlélet kis hazánkban.
Egy versenyen valaki azt mondta: "Azért keresek pénzt, hogy tudjak agarazni, van aki azért agarazik, hogy pénzt keressen."
A balhé legtöbbször azoktól ered, akik a második kategóriába tartoznak.
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Előzmény: Sir Winston (5882)
Így igaz! Nagyon szépen köszönjük!  Reméljük, hogy sok ilyenben lesz még részünk - mi azon leszünk!!! 
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Előzmény: Vipi (5857)
Néhány gondolat a beszámolódhoz:
Európában a legritkábban előforduló nyúlhúzási rendszer a sines (Winkler).
Sokkal több helyen alkalmazzák a felsőpályás vagy a zsinóros-tárcsás megoldást.
Belgiumban, Hollandiában, Csehországban a legtöbb pályán nincs videós időmérés. A befutási sorrend dönt a továbbjutásról.
Orvosi vizsgálat mindenhol van, bárhova mész. Itthon nincs. Azért nincs, mert az orvosoknak fogalma sincs róla, mit nézzenek. Magyarországon az sportkutya-gyógyászat egyenlő a nullával. Ausztriában a versenyek állatorvosa általában agártulajdonos is egyben.
Egy isaszegi verseny alkalmával a következő kijelentés hangzott el rólunk: "milyen szemetek a Csonkáék, hogy bojkottálják az isaszegi versenyeket, inkább kimennek Ausztriába versenyezni."
Ezt csak azért írom, mert említetted, milyen hangulat volt, milyen barátságos volt mindenki a másikkal.
Igen! Mi is ezért megyünk inkább Ausztriába versenyezni. Osztrák whippet még soha nem végzett előttünk, még is mindenkivel jó a viszonyunk.
Elismerik az eredményeinket, tisztelik a munkánkat, gratulálnak a sikereinkhez. Mind ezt mosolyogva, barátságosan. Afgánosok, whippetesek, kisolaszosok, mindenki egyaránt.
Nincs kiabálás, veszekedés. A közreműködők végzik a dolgukat, tudják, mi a feladatuk, azért vannak ott, hogy agár és versenyeztető jól érezze magát. Hogy mindenki jól érezze magát!
A díjátadás Ausztriában egy csoda! A verseny után minden versenyeztető, közreműködő elvégzi az agaraival kapcsolatos teendőket, majd gyülekezés a büfénél. Evés, ivás, beszélgetés, míg nem kezdődik az eredményhirdetés. És mindenki megtapsolja a másikat, szinte senki nem megy el, míg az utolsó fajta utolsó helyezettje nem lett szólítva. Mert ő is megérdemli a tapsot.
Szóval, értem és átérzem örömötöket, lelkesedéseteket.
Ausztriában versenyezni fantasztikus érzés.
Ausztriában eredményesnek lenni elmondhatatlan és leírhatatlan érzés.
Ezt meg kell élni.
Ti megéltétek.
Ahogy öreg ausztrál agaras barátom, Árpi bácsi mondaná: "Ezt az élményt soha, senki nem veheti el tőletek."
Még egyszer tiszta szívemből gratulálok!
|
| |
| | |
| | |
|
| |
| | |
|
Hűha! Mit is mondhatnék még egy ilyen élménybeszámoló után - borsózott a hátam miközben olvastam - jó lehetett!
Na, de félretéve a tréfát: nehéz megfogalmazni ezt a sok élményt, impulzust, érzést, ami azóta kavarog bennem, amióta megérkeztünk Tirolba. Szerencsésnek érzem magam, amiért egy ilyen csapatba kerültem a kutyáimmal! És hogy velük még sok-sok versenyt fogunk a közeljövőben végigjárni. Rengeteget nevettünk és kicsit könnyeztünk is együtt (na, de mi mástól, mint a boldogságtól)... Fantasztikus volt!
Dinamitot szinte az utolsó előtti pillanatban neveztem be a licenc nélküli futamba, nekem végig Mili volt a "reménységem", de úgy voltam vele, hogy ha már megyek, akkor nem hagyom itthon Dínót másra - nézzük meg őt is, mi rejlik benne! Hát úgy néz ki, hogy tehetség! De a büszkeségtől függetlenül nem élem bele magam, hiszen Dincsi egyedül futott, ha megvan a licence, akkor megnézzük, hogy hogy "működik" párban (ami persze Kecskeméten már kiderült, hogy jól), de azért kíváncsi leszek a bírók pontszámaira a későbbiekben. Most bebizonyította, hogy nem az az "ész nélkül rohanós" típus (Vipi szavaival élve).
Dini egy nagyon érdekes személyiség, mostmár egyre többet látok belőle, eddig nagyon kevés önbizalma és önbecsülése volt és nagyon erős korlátok (mint a félelem) gátolták a hétköznapok egyszerű dolgaiban is. Fél évvel ezelőtt nem hittem volna, vagyis csak kevés bizadalmam volt abban, hogy ez a kutya sportolni (versenyezni) fog. Nem is erőltettem. Hagytam, hogy magától kibújjon a csigaházából. A nyuszikergetés nagyon sokat segített neki az oldódásban, mostmár tudja, hogy nyugodtan lehet felszabadult és felhőtlen, nyugodtan szabadjára engedheti az ösztöneit.
Nos, azért dumáltam erről ennyit, mert talán egy picikét éreztethetem veletek, hogy mekkora nagy dolog ez számunkra, ami most ezen a havas coursingen "történt". A sok-sok pontszám, a trófea, az elismerések és gratulációk. Az emberek figyeltek minket - nem voltunk ugyebár ismerős arcok - volt, hogy az első futam után sündörögtek körülöttünk, figyelték, hogy milyen nyelven beszélünk, fotózták, videózták a kutyáinkat. (Kár, hogy ebből még semmit nem láttam...) Készséges, felszabadult, tétnélküli, örömteli versenyeztetést láttunk tőlük - olyan volt, mint egy baráti társaság, akik összejönnek és mellesleg futtatják kicsit az agaraikat. Kevés olyan ember volt, aki ne mosolygott volna rám, amikor szembejött velem. Igen, ez egy más világ, más mentalitás... Pedig milyen közel van - nem szivárog át a határon egy csepp sem ebből a hozzáállásból.
Álmomban sem gondoltam, hogy így alakul a dolog. Vipivel az elején megbeszéltük, hogy "csak teljesítsék a pályát" és "ha a középmezőnyben tudunk végezni, akkor nagyon-nagyon elégedettek leszünk"...
Hát bőven túlteljesítettük ezt a vágyat!
A díjkiosztó előtt végig morogtak rám a többiek, hogy mért nem vagyok hajlandó elhinni, hogy Dinamit győzni fog... hiszen az első futamban akkorát teljesített, hogy egy agár sem kapott annyi pontot (188-at), mint ő. Én már akkor elsírtam magam, amikor ez az első eredmény kiderült. Annyira váratlanul ért és annyira hihetetlennek tűnt... Nem kishitűség és nem negatív hozzáállás volt ez, hanem egy beteljesült álomkép, amit nem tudsz felfogni, és nem akarsz felébredni.
Hogy az a whippet, akit még fél éve az utcára úgy kellett erőszakkal kihúznom, az a kutya, aki laposkúszásban közlekedett mindenhol és ha meglátott egy embert, akkor nekifeszült a házak falának, aki minden mozdulata előtt rám nézett, hogy visszaigazolást kapjon: "nem csináltál semmi rosszat, ügyes vagy!", az agár, aki mostanság tanult meg játékokkal és velem játszani, aki ösztönből utánaugrott a műnyúlnak, de visszaszaladt a lábamhoz és kérdően rámnézett, hogy "most ezt jól csinálom?"... Ő, Dinamit, végre hű lett nevéhez és GYŐZÖTT!
Ez EGY verseny volt, nagyon várjuk a többit is, szívből szeretnénk hasonlóan szerepelni és minden támogatást meg is kapnak tőlem a kutyáim, ahogy eddig is. Élvezetből csináljuk, nem minden áron, nem egymás ellen, hanem egymással, a hangulatért, a kutyáink "kielégüléséért", öröméért és nem utolsó sorban a saját örömünkre - az ilyen pillanatokért:
|
| |
| | |
|
