 | |  |
|
| Hozzászólni csak bejelentkezés után lehet. |
|
|
|
|
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: Vipi (918)
Ter szent isten! Ehhez már nem is lehet mit hozzáfűzni. Nekünk is történt, hogy a szomszéd (ok nélkül) lelőte légpuskával a lkedvenc kandúrunkat, és hogy megpróbálták megmérgezni a német juhászomat (de szerintrem azt inkább rablókj tették), megpróbálták elvitetni a kutyáimat, és egyéb módon tönkretenni, de ez a történet aztért nagyon szomorú. Az a szomorú, hogy ilyen emberek vannak, és megtehetik azt, amit. Nehéz ellenük védekezni, ha egyáltalán lehetséges. Tudod, Vipi, tőlem is számtalanszor megkérdezik felháborodottan, főleg a férfi barátaim, hogy miért vagyok olyan megalkázkodó, ha kutyá ügyben belémkötnek. Hogy ezzel betartom a torkom, és ők győznek, és messze el mernek menni majd, mert látják, hogy könnyen meghajtom a fejem a szemétségeik előtt. Mindig azt felelem, hogy tapasztalatom szerint ezzel tudom legjobban megvédeni a kutyáim...a megalázkodással. Ez is szomorú, holott én aztán nem vagyok egy megalázkodó fajta. Deha eddig harcba szálltam, mindig az állatami itták meg a levét.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: Vipi (918)
Megfordult a fejünkben, hogy nagyobb lakásba költözünk, de nem merünk, mert nem tudjuk, milyenek lesznek a szomszédok. Itt, ahol most lakunk, a szomszédaink nagyon kedvesek a whippetkéinkkel.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Sziasztok!
Szomszédok! Mi a szomszédok miatt kültöztünk tanyára, de el kell hinnetek,hogy itt sem minden fenékig tejfel. Több száz méterre vannak a szomszédok és érdekes módon a legtöbb (de egyedüli ) gondunk azzal van, akinek csak a földje szomszédos a mi földünkkel , ráadásul még egy út is van köztünk. Lakni egészen máshol lakik . A harag oka? Történt egyszer kb. 4 éve, hogy egyik nap átsétált a földjére (sorolom) 2 törpetyúk, egy kakaska két bütykös lúd és 4 vadkacsánk. Mindösszesen 9 madár. Neki akkor kelt az őszi vetése. Dél körül örjöngve rohant át hozzánk és mondta,hogy készítsük a pénztárcánkat, mert milliós kárt csináltak neki a rohadt madaraim. Értetlenül , majd nevetve kérdeztem tőle, hogy hogy érzi magát, nem gurult-e el reggel a gyógyszere és tételesen sorolja fel a kárt. Valamint megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy a madaraim nem kaparták ki a magot a földből (pláne nem a kacsák és a ludak), valamint nem csipkedték ki az egy hold területről a kikelt növénykéket. Ő ugyanis ezt állította,ráadásul mindezt a kárt egy éjszaka alatt szenvedte a 9 madártól. Közölte, hogy egyrészt én mint nő kussoljak, mert ő ehhez nincs hozzászokva, másrészt ne pofátlankodjak vele szemben. Mondtam neki,hogy jöjjön vissza délután, ha velem nem akar beszélni, akkor már itthon lesz a férjem és beszéljenek a dologról. Délutánra lecsendesedett. De a dolognak nem itt lett vége. Néhány nappal később megmérgezte a házőrző hovinkat. Bizonyítani nem tudjuk, de tudjuk,hogy ő volt. Az idén tavasszal is volt egy kis gondunk vele. Szintén ez az átkozott földje. Megszületett a kisszamarunk , aki nem tisztelte a villanypásztort és átkocogott a szomszéd földre. A lábnyomait látni lehetett, hisz egy föld út van a két terület között. És a kis büdös szamárgyerek lelegelt 3 szál zabot! Ezt is kinyomoztuk, nem volt nehéz, ahol a csacsi lábnyoma volt éppen ennyi gabonának hiányzott a kalásza. Ne tudjátok meg ebből mekkora patália lett. A válasza: körbepermetezte valamilyen idegmérget tartalmazó vegyszerrel, gyomírtóval a tanyánkak azt a részét, ami az övével határos. És reggel, amikor futattam 4 kutyám (egy bulldog és három agár) kirohant arra a területre. A fű nedves volt a reggeli harmattól. A méreg ( mindez persze utólag lett rekonstruálva ) nyilván így kerülhetett be a kutyába. A lényeg, hogy a bullcsi, aki akkora, hogy neki ugrálnia kellett, hogy kilásson a fűből mire bejöttünk már idegrendszeri tüneteket mutatott, a legkisebb -méretét tekintve, egyben legöregebb agarunknál is jelentkeztek a tünetek, a két magasabb agárnál (nekik csak a testük és nem a pofijuk érintkezett a növényekkel)csak enyhe tünetek voltak. A bullcsim nagyon borzasztó kínok között viszonylag rövid idő alatt meghalt. Semmit sem tehettünk. Persze állatorvos riasztása telefonon. Nem nyugtatott meg. Azt mondta az idegmérget tartalmaző vegyszerek ellen nem lehet mit tenni. Sajnos igaza lett. Az öreglányunkat és a két másik kutyát tudtuk csak elvinni hozzá, mert a bullcsi mehgalt. Sziszi napokig nem volt magánál, rángatózott ... de nem sorolom, rettenet volt. A két kannnak szinte semmi baja nem lett nyálcsorgáson és egy pici ideig tartó bizonytalan járáson kívül. És a legborzasztóbb, hogy bizonítani nem tudjuk, persze mondták többen is,hogy vegyünk mintát a növényekből, vizsgáltassuk be... És? mire megyek vele. Még ha be is tudjuk bizonyítani az igazunkat és az ő bűnösségét, még akkor is bármikor megteheti újra. Egy tanyát nem lehet elzárni. És itt sok a jószág. Se a kutyáimat, se a szamaraimat nem merném a továbbiakban kitenni ennek az őrült szomszéd bosszúvágyának . Ígyhát kussolunk, ahogy ő azt annak idején mondta. Nem félelemből, féltésből.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: petrezselyem (914)
Meghiszam azt! Én is legszivesebben minden évben beújitanék egy kölköt!
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: Belfegor (913)
Én is épp a palánkkeritést próbálom megvalósitani, mert nincs más megoldás. A legjobban azon akadtam ki, mikor az Editnek, aki tudvalevő, hogy kiköltözött az erdő közepébe a kutyáival remetemagányba, komoly vitája támad egy arrajáró málnaszedővel, aki kifogásolta a málnázás pár napja alatt, hogy ugatnak a kutyái. Agyam eldobom! Mi sajnos elég sok szomszéddal rendelkezünk, mert elfelejtették moindani nekem mikor megvettük a telket, hogy a bal oldali szomszéd bizony ikerház. )) na, mindegy, át kell ezen is verekednie magáét az embernek, csak ne okozzon túl nagy károkat a hátam mögött, mert azon dolgozik. De a szemembe mosolyog, kiskutya igy, kiskutya úgy...Ez a legfelháboritóbb, hogy a hátam mögött.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Szerencsések vagyunk ebből a szempontból is, mert a kertünk saroktelek és a falu vége felé van , a főúttól nem messze. A szomszédok nem is nagyon látnak minket, mert itt a telkek nagyok és ami hozzánk közel van, az az ő kertjük vége. Messze van a házuk. Persze csak 2 szomszédunk van, ebből az egyik macerás, de megoldottuk egy 2méter 40cm-es palánkkal )) így nem lát át hozzánk, bár minap éppen létrára állva kandikált be, hogy lássa mi történik nálunk.Pfúj de útálom az ilyen embereket. Tamást nem kell félteni, sokat eltűr, de néha odamond annak aki a fejünkre mászik. Így most , hogy befalaztuk magunkat, és kivívtuk a nyzgalmat, már nem számít a szomszéd.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Belfegor ti egészen pontosan hol laktok a falun belül, hogy nem szólnak be a kutyákért? Nincsenek szomszédok, ilyesmi? Mert nálam már elkezdődött a hiszti az egyik szomszéd részéről... remélem, hogy sikerül megoldani, de elég durva ügy. ))
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: Belfegor (910)
Igen, és sajnos ezért képes lennék minden évben új kölköt venni magamhoz, csakhogy élvezhessem az örömeit a kölyöknevelésnek. Ha nem lenne önfegyelmem, sosem lenne megállás!
|
| |
 | |  |
|