 | |  |
|
| Hozzászólni csak bejelentkezés után lehet. |
|
|
|
|
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: hashi (968)
Edwin fél évesen került hozzánk. Szó szerint mindentől félt. A sétákra úgy mentünk, hogy a fürdőszobába bújt be, mikor meglátta a pórázt, és onnan kellet kihúznunk úgy, hogy a kövön fekve csúszott végig az előszobán. Még az utcához is hozzá kellett szoktatni. Május 2-án került hozzánk, július végén futott el először a pályán. Sokat foglalkoztunk vele otthon. Zsinóron húztunk neki egy fehér rongyot, nagy társaságba jártunk, lehordtuk pályára- nem futni, csak a környezet miatt. Az eredményei alapján kijelenthetem, hogy elég jól sikerült.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: vizslancs (965)
Pontosítok: első alkalommal nem futtattuk, csak szoktattuk a környezethez. De lehet hogy egyből lehetett volna futtatni, csak nekünk is nagyon új volt minden, így mi is csak szoktuk a környezetet :vigyor:
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: Jamie (967)
Tudom, h. azért félénk és amúgy már sokat javult, csak nem tudom eldönteni,h. jót teszünk neki azzal,ha visszük edzeni, és kirángatjuk a mindennapjaiból vagy jobb lenne neki mindig a megszokott kis futtatón, a barátaival, ahol már igazán bátor? ott is rengeteget szaladnak..., persze hamar kidőlnek a többiek,de akkor jön a labda, vagy frizbi! Ti Budapesten laktok? Nagyon szívesen találkozunk whippetes gazdikkal
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: hashi (966)
Ne kenődj el, nekem a habzó szájú versenyőrült Rufim annyira nem indult el az első pár alkalommal a nyuszi után, hogy mindenki csak rálegyintett. Azóta számos serlege van... Hashi szuper kutya lesz, és csak azért félénk, mert későn került el a tenyésztőtől, és nyilt neki meg a világ, most kell bepótolnia mindazt a tapasztalatot, ami kimaradt kiskölyökkorában. (Nekem is van egy ilyen kutyám, vele se könnyű, de szépen fejlődik) A nyulászatra meg \"rá fog kattanni\". Egyszer találkozhatnánk valahol, nagyon szeretném látni szép nagynak Hashit, a képek alapján nagyon tetszik.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: vizslancs (965)
Igen már többen mondták,h. Patonán biztos elindulna, csak nekünk az nagggyon messze van, de 24.-én mindenképp lemegyünk és ha ott ügyesebb valahogy megoldjuk az utazást. Az az érdekes,h. amíg a többi kutya futott teljesen meg volt őrülve, alig lehetett visszafogni, és azt hittük,h. elleste,h. mit is kell csinálni a pályán, meg,h. akar menni,de \"becsapott minket\"
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: hashi (963)
...igen, olvastam. A Dyna amikor legelőszőr volt Patonán, csak ismerkedett a környezettel, nem futott. Először meg volt íjedve, nyüszített. Második alkalommal is az elején kicsit nyüszizett, de amikor rájött miről is van szó, hogy ő is futhat, és miután futott, már feloldódott.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: hashi (963)
Patonán van "nyuszi" is.. A Dyna elsőre futott utána. Előszőr csak 3 hosszt - ebből 1x visszajött. Második alkalommal 2x futott, ekkor már kanyar is volt benne, az utolsó majdnem egész pálya volt. Ment jól a műnyúl után. Viszont utána általában engem próbált keresni, futott visszafelé. Én indítottam, nem én fogadtam. Az utolsó úgy lett volna, hogy odaérek mire ő odaér, csak nekem is izgalmas volt, nem teljesen jól csináltam, ezért nem értem oda időben. De nem baj, egész jól futott.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: vizslancs (962)
És hogy ment neki??? Mi se konkrétan versenykutyát szeretnénk faragni belőle, csak hashi nagyon félős és állítólag ha járunk futni, majd megjön az önbizalma Meg nekünk is tök jó hétvégi kikapcsolódás , de sajnos nincs autónk és minden \"olyan\" messze van... no meg (nem tudom azt olvastad-e,) h. az isaszegi pályán nem indult el mert még nem kötötte össze,h. a gép a nyuszi. Patonára sajna még nem jutottunk le..., viszont a coursingen nagyon ügyi volt és az még közelebb is van, csak ott meg mi nem éreztük magunkat túl jól ... De remélem a kölyök derbyig még tudunk annyit gyakorolni pályán,h. elindulhasson a drága..., kívácsi vagyok mit tud!
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: hashi (961)
Eddig 2 alkalommal, összesen 5x futott a patonai pályán, de nem nagyon tervezem hogy versenyeztetném.
|
| |
 | |  |
 | |  |
|
| |
 | |  |
|
Előzmény: vizslancs (960)
De jó, már meg is néztem a kutyatárban... Jártok versenyre?
|
| |
 | |  |
|